Hozzávalók:

Az alaphoz: 19 dkg gyömbéres keksz, csipetnyi fahéj, 8 dkg olvasztott vaj.

A töltelékhez: 1 1/2 kg zöld alma, 20 dkg barnacukor, 10 dkg sima liszt, 1/2 teáskanál őrölt fahéj, 1/2 teáskanál őrölt szegfűbors, 1/2 csésze mazsola vagy fekete ribizli.

A tetejére: 3 dl tejföl, 2 evőkanál porcukor.

A tálaláshoz: fahéjas porcukor ízlés szerint.

Elkészítése: Tegyünk sütőpapírt egy 24 cm átmérőjű tortaforma aljára és vajazzunk ki. Melegítsük elo a sütot 180oC fokra. Keverjük össze a kekszet a fahéjjal és öntjük hozzá a vajat. Dolgozzuk jól össze, míg a kekszmorzsák teljesen át nem nedvesednek, majd a keveréket kanál segítségével nyomkodjuk a forma aljára. Hámozzuk meg és szeleteljük fel vékonyan az almákat. Keverjük össze a lisztet, a barnacukrot és a fűszereket. Helyezzük az alma egy harmadát a formába, szórjuk meg a mazsolával, majd hintsünk rá két evőkanál lisztes keveréket. Rázzuk egy kicsit meg, hogy a liszt bejusson az almaszeletek közé is. Folytassuk a rétegezést addig, míg az összes alma el nem fogy. Keverjük össze a tejfölt a porcukorral és terítsük be vele a süteményt. 180oC fokon kb. 45 percig süssük, majd egy éjszakán át hagjuk hűlni. Vegyük ki a tortaformából és hintsük meg fahéjas porcukorral.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kiara67.blog.hu/api/trackback/id/tr151354414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása